|
|
|
| Kovács Debora | | | | | Bemutatkozás: | | 4 éves koromban kerültem be a KSI-be, ahol szertornázni kezdtem, mellette napi szinten balett órákon vettünk részt. 12 évesen az Óbuda Tsz-ben már RSG-vel barátkoztam.
16 évesen újra klasszikus balettet, art jazzt, modern táncokat, és latint tanultam az Operett színház neves mestereitől.
Részben az engem ért sportsérülések okán is, inkább a preventív vonal vált érdekessé. Óráimon az izmok tónusban tartása mellett, a testtartásra, a testtudatra is ügyelek, a kontrollált lassú izommunka mellett cél, a belső figyelem elérésére is.
A Fitness Akadémián 10. éve tanítok, 3. éve aerobik szakág vezető vagyok. Emellett Sinkó Andrea Gyermek Fitness iskolájában ugyancsak 10. éve vezető tanárként gyerekekkel szerettetem meg az aerobikot, az akrobatikát, és készítem fel őket versenyzésre. Valamint a Silver korosztály edzője is vagyok, és készítem fel őket versenyeikre. (35 é.v felett)
2002 óta a Magyar Cirkusz és Varieté artistájaként is dolgozom, számos hazai és külföldi színházban, darabban, showban táncosként, levegő és talajakrobataként. Idén a Magyar Légtornász Szövetség kiemelt tagjává választottak.
|
| | Milyen órákat tart / milyen területen szakértő: | | Preventív alakformálás, pilates és jóga elemekkel, Flexi-bar, Fit-Ball, Pilates | | Milyen végzettsége van /Milyen képesítése van: | | 1999-2001 Testnevelési Főiskola és Fitness Akadémia: aerobik edző, gyerekkori mozgásfejlesztő, therra band, flexi bar és aqua tréner; 2006 Pilates tréner (Brüsszel); 2003-2006 Táncművészeti Főiskola Artistaképző Intézet, Alternatív Cirkusziskola (mozgásművész, artista) | | Mióta edző / Mióta praktizál: 2000 | | Hol tart edzést? Team Fitness | | Eddigi eredményei: |
Aktuális edzései: |  | | 1 | | | | | |  |
|
|
| |
 |
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
A honlap megtekintéséhez javascript engedélyezése, és 9.0, vagy magasabb verziójú flahPlayer szükséges!
FlashPlayer letöltése
|
|
| HÍRDETÉS |
|
Főtámogató |
Együttműködő partnerek |
|
|
|
|
|
|
Válaszol: Ádám Tímea
Zumbáról, mozgásról, táncról, érzésekről, főzésről, női dolgokról kérdezhetitek Timit.
Válaszol: Silye Gabriella
Fogyással, optimális táplálkozással, emésztőrendszeri problémákkal kapcsolatban kérdezzétek Gabriellát!
| |
|
|
|
|
| | |
| | | | |
| | |
| |
|
Blogok | | Az élet egy edző szemével - Szalka Andi blogja | |
| | Ötletek, jótanácsok, okosságok a sportos életmódhoz - Edzőbá' megmondja Kovács Attila blogja | |
| | ZUMBA - életem projektje - Ádám Tímea blogja | |
| | Azt meséltem már, hogy... - Az élet mágiája blog Kovács Debi blogja | |
|
|
| | | | |
| | |  | |
|
közösségi programok saját programok, saját edzések
| |
| | | |
| |
|
| Legfrissebb híreink |  | | Még több zsírégetés | | 2012-05-17 | | Fit Active L-Carnitine 1000ml - Vitaminokkal, ásványi anyagokkal teli... |
|
|  |  | | Agni jóga álló gyakorlatsor | | 2012-05-09 | | Az agni jóga álló gyakorlatsorát prezentálja Gauranga, amit legjobb... |
|
|  |  | | Három könnyű edzés (újra) kezdőknek | | 2012-05-08 | | Elkezdenéd, de nem tudsz eligazodni a sok edzés között? Íme egy alakformáló,... |
|
|  |  | | Táplálkozási tanácsadás - személyesen Neked! | | 2012-03-22 | | Új szolgáltatásunkkal személyre szabott táplálkozási tanácsadást... |
|
|
|
|
| | | |
|
|
|