Regisztrálj66607regisztrált tag
HírekVissza
Ádám, aki 30 kilótól szabadult meg Szalka Andi FitVideo edzéseinek segítségével

Gyakorlatilag megváltozott az életem! - írta Ádám Andinak a 30 kg-os fogyás után.

Néhány szó rólam

 

Magyarország legnagyobb kábeltelevízió társaságnál dolgozom, ahol a mindennapokban folyamatosan kihívásokkal állok szemben; folyton az asztal mellett ülök, problémákat oldok meg, stressz van, rövid határidők vannak, és mind ez pszihésen és fizikailag is megterhel. (Fizikai értelemben úgy, hogy az egész napos ülés terheli a gerincemet, illetve rontja a lábaim vérkeringését).

 

Feltörekvő „Y” generációsként minden munkát elvállalok annak érdekében, hogy még jobban teljesítsek, és hogy megmutathassam magam. Ennek azonban árnyoldala is van; mégpedig az hogy nem marad elegendő idő magamra, és az életemre. Így történt ez akkor is, amikor elkezdtem a FitVideo-val tornázni.

 

Az év egyik legnagyobb projektjét kellett megcsinálnom a vállalatnál, feszült voltam, kialvatlan voltam, folyamatosan finomított szénhidrátot ettem (péksütiket, édességet és mind ezeket főként este), napi 6-7 adag kávé is bement, közben az akkori barátnőm elhagyott; én pedig csak híztam, híztam és híztam, mind addig, amíg 126 kilós lettem.

 

Nem törődtem az egészségemmel; nem törődtem azzal, hogy ki mit mond nekem a fogyással kapcsolatban; egyszerűen nem érdekelt semmi, és senki véleménye. Legbelül azért tudtam, hogy ez így nem jó, mert így nem érzem jól magam a bőrömben, de ezt igazából magamnak sem akartam bevallani. Ilyenkor reflexszerűen gyártottam a kifogásokat, hogy „óh, jól vagyok én így, ahogyan vagyok. Akinek nem tetszem, ne nézzen rám”. Legbelül pedig úgy éreztem, egyedül vagyok a világban és senki nem fog tudni rajtam segíteni. 

 

Minden kezdet könnyű!

 

Lecsengett a projektet, és úgy éreztem most valamit tennem kell. Hiszen a legjobb és legnagyobb projekt a saját életemben, Én magam vagyok.

 

Az első lépés az volt, hogy elkezdtem áthangolni magam a pozitív gondolatokra. Rengeteg inspiráló idézetet és szövegeket olvastam az interneten, hogy erőt gyűjtsek saját magam önkontroljának megerősítésére, fejlesztésére. Az egyik kedvencem: „Az ember alapvetően nem változik sokat, de kitartással ki lehet belőle hozni a még jobbat”.

 

A második lépés a fogyási cél meghatározása, és a fogyási koncepció kidolgozása volt. Tudtam, hogy lefogyni csak úgy lehet, ha visszafogottabban (a mennyiségekre és a minőségre odafigyelve) táplálkozom és elkezdek mozogni.

 

Mozogni. Na, de hogyan?

 

Minden mozgás jobb, mint a nem mozgás.

 

Naponta ingázom a munkahelyem és a lakóhelyem között. Az ingázás napi 2-2 órát vesz el a szabadidőmből. Ebből kifolyólag olyan mozgásformát kellet keresnem, amely gyakorlatilag bármikor végezhető. (Akár munka után haza érve este 9 órakor is).

 

A FitVideo-t már előzőleg is ismertem. Mivel egy televíziós társaságnál dolgozok, így értelemszerű volt, hogy a kínálatban elérhető FitVideo csomagra fizettessek elő.

 

Az elérhető edzések közül Szalka Andi edzéseit kezdtem el. Nagyon szimpatikusak voltak Andi edzései. Persze 126 kilósan nem mindegy gyakorlatot tudtam elsőre megcsinálni. Kellett pihenni, a gyakorlatok között, de mindig próbáltam pontosan végrehajtani azokat és növelni az edzések intenzitását.

 

Először csak minden másnap tornásztam, aztán szépen fokozatosan rátértem a napi szintű edzésekre.

 

Étkezés tudatosan

 

„Akármit is mozogsz, és akármit is eszel, akkor tudsz csak lefogyni, ha több kalóriát égetsz el, mint amit beviszel.” Ezért a mozgás mellett elkezdtem számolgatni az elfogyasztott kalóriákat is. Számos kalóriaszámláló weboldal létezik, ahol nagyon jól lehet vezetni a bevitt és ledolgozott kalóriákat.

 

Egy ülő munkát végző átlagos felnőtt ember napi kalória égetése 2000-2500 kcal. Ennél semmi képen sem szabad többet enni, ha irodai munkát végzünk és fogyni szeretnénk. (Én az 1000-1500 kcal bevitel mellett döntöttem. Fontos tudni azonban, hogy ennek a módozatnak egészségügyi kockázatai lehetnek, ezért nem szabad orvosi felügyelet nélkül 1500 kcal alap bevitel alá beállítani az étkezésünket.) Ha nagyon keveset eszünk a szervezetünk elkezd ugyan úgy raktározni, mint ha sokat ennénk. Jó, ha napjában többször eszünk, de este minden esetben csak keveset! (Én például elhagytam a vacsorát.)

 

Természetesen a kalóriaszámlálás nem old meg mindent. Figyelni kell az elfogyasztott ételek minőségére is. Mindent lehet enni, de csak mértékkel és gondos előkészítéssel.

 

A recept: kevés zsír, minimális szénhidrát (én például nem eszek lisztes, vagy cukros ételeket), sok fehérje, kevés só (mert megköti a bevitt vizet), és nagyon sok folyadék (főként zöldtea – serkenti az emésztést és bontja a zsírt, persze csak cukor nélkül - szigorúan édesítővel). A tejjel is vigyázzunk (mert becsapós) a zsír és a tejcukor tartalom miatt. Lehet nassolni is. Főként gyümölcsöt, de egyszer kétszer egy kocka fekete csoki is belefér (szigorúan 70% feletti kakaó tartalommal).

 

Érdemes figyelni az ételek glikémiás indexére is. A glikémiás index az élelmiszerek azon jellemzője, amely az élelmiszer elfogyasztása után megnövekedő vércukorszint emelkedését jelzi, 0-tól 100-ig terjedő skálán. (Minél nagyobb vércukorszint emelkedést okoz egy élelmiszer annál nagyobb a glikémiás indexe.) Mivel emelkedést főként a magas szénhidrát tartalmú élelmiszerek okoznak, így a glikémiás index táblázatokban nem szerepelnek többek között a húsok, a halak, a sajtok és a tojás. Az ingázó vércukorszint arra késztethet minket, hogy még többet együnk, ezért ajánlott az alacsony glikémiás indexel rendelkező élelmiszereket fogyasztani.

 

A diéta során sajnos előfordult, hogy megállt a fogyásom. Ilyenkor nem kell pánikba esni, lehet egy picit növelni a kalória szinten, majd az utána való napon újra visszafogni az étkezést (a beállított szintre). Ilyenkor természetesen nyugodtan benyomhatsz egy plusz FitVideo edzést is. :)

Olyan is előfordult, hogy lelassult az anyagcserém. Ilyen esetben nagyon sokat segítenek a rosttartalmú élelmiszerek (nálam bevált a dinsztelt lilakáposzta, a szilva és a zöld alma).

 

Kitartás

 

Bármikor is kezdesz el tornázni és diétázni, tartsd szem előtt, hogy ez egy hosszú távú (akár egy életen át tartó) folyamat lesz. Ha egyszer elkezded, folytasd is, mert akkor lesz eredménye. Ügyelj az étkezésedre és mozogj minél többet, minél intenzívebben. Persze közben azért vigyázz a szívritmusodra és az ízületeidre.  Meglátod sikerülni fog! :)

 

Sok sikert kívánok Neked! 

 

Nagyon szeretném megköszönni Szalka Andinak és a FitVideo csapatának, hogy segítettek elérni a célomat. Nélkülük nem sikerült volna 30 kilótól megszabadulnom. A jövőben természetesen folytatom az edzéseket és bízom benne, hogy beszámolhatok nektek további eredményekről is. :)

 

Köszönettel:

Bálint Ádám